Gaspard de la nuit

A Gaspard de la nuit: Trois poèmes pour piano d'après Aloysius Bertrand című zongoramű Maurice Ravel francia zeneszerző (1875–1937) alkotása, 1908-ban keletkezett Aloysius Bertrand Gaspard de la Nuit, fantaisies á la manière de Rembrandt et de Callot (Az éjszaka Gáspárja, Rembrandt és Callot modorában írt fantáziák) című versgyűjteményének hatására. Ravel ekkor még bőven dandy-korszakát élte, így nem meglepő, hogy egyik barátjának úgy nyilatkozott új kompozíciójáról, mint amelyben pusztán Balakirev Iszlamej című ördögien nehéz darabját akarta virtuozitásban túlszárnyalni. Természetesen ez a szándékoltan lekicsinylő jellemzés a szerző részéről messze nem a teljes valóságot fedi le. A mű nagyfokú technikai igényessége vitathatatlan (a komponista „transzcendentális virtuozitás”-ról ír), ám nem öncélú: Ravel ezt a nyelvezetet találta alkalmasnak azon ihletének kifejezésére, amely Bertrand költeményeinek olvasásából fakadt. A raveli zongoradarabok egyik nagyszerű példája, újszerű harmóniák, éles ritmizálás és merész melodika, az érzelmek félelmetesen széles skálájának tömör és szuggesztív kifejezése, idegborzoló látomások zenei megjelenítése: ez mind a Gaspard de la nuit. Az alkotást Ravel jóbarátja, Ricardo Viñes katalán zongoraművész mutatta be 1909-ben, Párizsban.

Ravel a verseskötet három darabját zenésítette meg. Tulajdonképpen programzenéről van szó, hiszen a teljes művészi élmény birtokba vételéhez ismernünk kell a zenét ihlető irodalmi alapokat is. Maga a főcím – Ravel vallomása szerint – magára az ördögre utal. A három tétel alant következő ismertetéseinél először az azonos című Bertrand-költeményeket olvashatjuk.